Bakonyi sertéstokány

Bakonyi sertéstokány recept szalonnával, hagymával, fokhagymával, paprikával, paradicsommal és gombával, az elkészítés részletes leírásával.

Ugyan az elkészítése picit időigényesebb, mint más húsos ételeknek, de megéri a fáradozást, mert az íze fenséges és különleges a hozzá adott gombától és a fűszerektől.

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a bakonyi sertéstokányt, majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

bakonyi sertéstokány

Bakonyi sertéstokány recept

Az apróra felvágott szalonnát zsíron kisütjük, majd hozzáadjuk a hagymát, s azt is üvegesre sütjük.
Amikor a hagyma üvegessé vált, hozzáadjuk az áttört fokhagymát, a feldarabolt paprikát és a paradicsomot, hogy pici levet eresszenek.
Amikor a lé kezd elfőni, hozzáadjuk a csíkokra vágott húst, s kifehéredésig sütjük. Utána hozzáadjuk a pirospaprikát, a sót, a borsot, a kakukkfüvet és a majoránnát, s azzal is jól átkeverjük.
Majd jöhet hozzá a felcsíkozott gomba is, és annyi víz, hogy az egészet ellepje. Félig lefedve az egészet puhára főzzük.
A végén tejfölösen behabarjuk, s pár percig főzzük, míg az egész besűrűsödik.
A bakonyi sertéstokány hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 20 perc
Főzés idő 1 óra
Összes idő 1 óra 20 perc
Fogás Főétel, pörkölt
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • 2 literes lábos
  • fokhagymanyomó

A recept hozzávalói
  

  • 10 dkg füstölt császárszalonna
  • 1 kiskanál zsír
  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 paprika
  • 1 paradicsom
  • ½ kg sertéshús (lapocka vagy comb)
  • 1 kiskanál fűszerpaprika
  • majoránna (ízlés szerint)
  • kakukkfű (ízlés szerint)
  • 1 teáskanál
  • 30 dkg gomba
  • víz

A tejfölös habaráshoz

  • 2 dl tejföl
  • 1 evőkanál finomliszt

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

Az alapanyagok előkészítése

  • A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk.
    A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát áttörjük fokhagymanyomón.
  • A császárszalonnát is vágjuk össze kicsi darabokra.
  • A húst ujjnyi csíkokra vágjuk fel a rostjaira merőlegesen (ezt nevezik tokányra vágásnak).
  • A paradicsomot és a paprikát mossuk meg, s vágjuk fel apróra.
  • A gombát is mossuk meg, s vékony szeletekre vágjuk fel.

A sertéstokány elkészítése:

  • A zsír és az összevágott császárszalonnát tegyük a fazékba, s közepes lángon pirítsuk meg egy picit.
  • Amikor a szalonna zsírja kisült, adjuk hozzá a hagymát süssük meg üvegesre.
  • Majd adjuk hozzá a fokhagymát, a feldarabolt paradicsomot és paprikát, és pároljuk tovább az egészet pár percig.
  • Amikor a zöldségek is kicsit megpárolódtak, adjuk hozzá a csíkokra felvágott húst.
    Az egészet addig pároljuk, többszöri átkeverés mellet, míg a sertéshús ki nem fehéredik.
  • Ekkor húzzuk le a tűzről a lábost, adjuk hozzá a pirospaprikát, a majoránnát, a kakukkfüvet és a sót.
    Az egészet alaposan keverjük össze, hogy azokat is megkapja kicsit a hő.
  • Majd jöhet a vékonyra felszelt gomba, s annyi víz, ami az egészet ellepi.
    Főzzük az egészet legalább ¾ órán át, hogy a hús jó alaposan megpuhuljon, s a gomba kicsit összeessen.

Tejfölös habarást készítése:

  • Amikor a hús megpuhult, egy kisebb tálban a tejfölben egy kanál lisztet csomómentesen elkeverünk.
  • A tokány főzővízéből egy merőkanállal hozzáadunk, s elkeverve felhígítjuk a tejfölös habarást.
  • Majd az egészet hozzáöntjük a húsos-gombás tokányhoz, alaposan elkeverve benne.
  • Pár percig tovább főzzük, hogy a sertéstokány leve besűrűsödjön.
  • Salátával, kifőtt tésztával, főtt rizzsel, rizibizivel, főtt krumplival, krumplipürével, nokedlivel, esetleg tarhonyával, bulgurral vagy szalmakrumplival tálalhatjuk.
A recept jellemzői ebéd receptek, tojásmentes, vacsoraötletek

Tippek és tanácsok a bakonyi sertéstokány elkészítéséhez

A jó sertéstokány titka az alapos főzés. Legyen szó akár combról, akár lapockáról, egy órán belül szinte soha nem puhul meg. Ha öreg volt az állat, akár másfél óránál is több időbe telik, míg a hús megpuhul rendesen.

Érdemes rászánni az időt, mert ha nem elég puha a hús, akkor nehéz lesz az emésztésünknek. Főleg akkor, ha többféle gombát is teszünk bele. Éppen ezért ne kapkodjuk el a behabarást, mert utána a tejfölös (savanykás) lében a hús sokkal nehezebben tud megpuhulni.

A bakonyi sertéstokány ízesítése

A megfelelő zsiradékhoz nem csak zsírszalonnát választhatunk, hanem valamilyen húsos szalonnát is. Például császárszalonnát. S a kisütés elősegítendő adhatunk hozzá egy kanál zsírt is, hogy a szalonna nehezebben kapjon le az elején.

De ne próbáljuk meg a disznózsír helyett növényi olajat hozzátenni. Mert, hasonlóan a krumplis tésztához, nem lesz igazán finom növényi olajjal elkészítve.

Tipp1: Aki nem szereti a sült hagyma ízét, az a zsiradékhoz kevés vizet adva meg is dinsztelheti a hagymát. Ugyan úgy ki fog sülni üvegesre, csak az íze nem lesz annyira intenzív.

Ha viszont szeretjük a sült hagyma ízért, nyugodtan tovább süthetjük a zsiradékban egy kicsit, hogy megbarnuljon.

Tipp2: Ha szeretjük a csípősebb, erősebb karakterű ételeket, nyugodtan tehetünk a bakonyi tokányhoz őröltborsot, chilit vagy akár paprikakrémet is.

Fontos: A csípős íz hozzáadásakor inkább kétszer keveset adjunk hozzá, mint egyszerre túl sokat. A sokféle fűszer az erős, csípős íz hatását felerősítheti még kisebb mennyiség hozzáadása esetén is.

Tipp3: Ha lágyabb, mégis fűszeresebb ízre vágyunk, tehetünk a tokányba kevés őrölt fehér vagy tarka borsot is.

A bakonyi tokány elengedhetetlen összetevője az ízletes gomba. felhasználhatunk csiperkét, laskagombát, vargányát is. Amiket akár keverhetünk is egymással, ha valami különleges alkalomra készítjük el a bakonyi tokányt.

Fontos: A természetben gyűjtött gombát mindig ellenőriztessünk le gombaszakértővel!

De az is egy lehetőség, hogy többféle gombát tartalmazó konzerv gombakeveréket használunk.Ilyen esetben a konzerv levét szűrjük le, s a fűszerpaprika hozzáadása után adjuk hozzá a tokány alapjához (rengeteg ízanyag kerül így bele a végeredménybe, mivel a gomba ízét magába szívja a sertéshús).

Tipp4: A habarás elkészítéséhez, ha lisztérzékenyek vagyunk, használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt is. Avval is könnyedén be fog sűrűsödni a sertéstokány.

Ha kifőtt tésztát szeretnénk köretnek, akkor az lehet kagylótészta, szélesmetélt, fusilli, penne vagy farfalle is. De sokan szeretik akár galuskával is.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a bakonyi sertéstokányt, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a bakonyi sertéstokányhoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelése