Bakonyi sertésszelet recept gombával, hagymával, szalonnával kevés kakukkfűvel és majoránnával az elkészítés részletes leírásával.
Elkészítése ugyan egy picit pepecselős, de megérni, mert a benne lévő sokféle íz harmóniájának élvezete megéri a fáradságot.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és relatíve gyorsan elkészíteni a bakonyi sertésszeletet. Majd megnézzük azt is, az elkészítés során mire érdemes mindenképpen odafigyelni.
Bakonyi sertésszelet recept
Eszközök
- nagyobb serpenyő
A recept hozzávalói
- 40-50 dkg sertéshús (tarja, lapocka, comb, stb.)
- só
- bors
A bakonyi mártás elkészítéséhez:
- 1 fej vöröshagyma
- 5 dkg füstölt szalonna
- 1 db paradicsom
- 1 db paprika
- 25 dkg gomba
- 1 teáskanál fűszerpaprika
- víz
- kakukkfű (ízlés szerint)
- majoránna (ízlés szerint)
A tejfölös habaráshoz:
- 2 dl tejföl
- 1 evőkanál finomliszt
Az elkészítés lépései (részletesen)
- A sertéshúst ujjnyi szeletekre vágjuk, kiklopfoljuk. Mind a két oldalát alaposan besózzuk, beborsozzuk.Amíg a többi összetevőt felaprítjuk, hagyjuk, hogy a só és a bors kicsit átjárja a húst.
- A vöröshagymát megpucoljuk, s apró kockákra vágjuk.
- A szalonnát is apróra felvágjuk.
- Megmossuk a paradicsomot, a paprikát, s apróra felvágjuk azokat is.
- A gombákat is megmossuk, s vékony szeretekre vágjuk.
A hússzeletek elősütése
- A felkockázott szalonnát a serpenyőbe tesszük, s kisütjük a zsírját.A megmaradó pörcöt félretesszük.
- A megsózott és megborsozott hússzeleteket a serpenyőbe tesszük, s 2-3 percig magas hőfokon elősütjük.
- Amikor az egyik oldala megsült, a másik oldalát is megpirítjuk további 2-3 percig.
- Amikor a hús mind a két oldalával végeztünk, egy tányéron félretesszük az elősütött szeleteket.
A bakonyi mártás elkészítése
- A maradék zsíron a felkockázott hagymát megpirítjuk üvegesre.
- Majd hozzáadjuk a feldarabolt paradicsomot és paprikát, s pár percig pároljuk, míg levet ereszt.
- Ezután hozzátesszük a felszeletelt gombát, s folyamatos kevergetés mellett hagyjuk, hogy a gomba is levet eresszen, s összeessen.
- Amikor a gomba is összeesett (s a levét is elfőtte), a serpenyőt lehúzzuk a tűzhelyről.Hozzáadjuk a fűszerpaprikát, jól elkeverjük a zöldséges masszában, s hagyjuk, hogy a fűszerpaprika a hőtől kicsit megpiruljon.
- Amikor a fűszerpaprika megpirult, kevés vizet adunk az egészhez, s visszatesszük a serpenyőbe az elősütött karajszeleteket s a szalonna pörcét.
- Hozzáadjuk a mártás alapjához a majoránnát és a kakukkfüvet is.S végül annyi vizet, hogy az egészet ellepje.
- Fedő alatt 30-40 perc alatt az egészet készre pároljuk közepes lángon, fedő alatt (ha elforrna a víz, azt pótoljuk!).
Tejfölös habarás készítése
- Amikor a karajszeletek megpuhultak, kivesszük a főzőléből, hogy könnyebb legyen a habarást elkeverni.
- A lisztet a tejföllel csomómentesen elkeverjük,
- Majd a főzőléből egy merőkanállal hozzáadunk, s jól felkeverjük, hogy egyenletesen folyós legyen.
- Ezután az egészet hozzáöntjük a hagymás-gombás húshoz, s alaposan összekeverjük vele.
- A hússzeleteket visszatéve pár percig tovább főzzük az egészet, hogy rendesen besűrűsödjön.
- Az elkészült karajszeleteket tányérra tesszük, mellé tesszük a köretet, s a tetejére merünk a hús zöldséges-tejfölös mártásából.
- A köret lehet rizs, rizibizi, nokedli, főtt krumpli vagy tészta, tarhonya, de akár túrós csusza vagy szalmakrumpli is.
Tippek s tanácsok a bakonyi sertésszelet elkészítéséhez
A bakonyi sertésszelet elkészítéséhez mindenképpen ép falú serpenyőt használjunk, mert az elején a karajt natúr kell sütni, ami sérült falú serpenyőben könnyen lekap.
Ha túl kevésnek érezzük a zsiradékot, s félünk attól, hogy a hús lekap sütés közben, nyugodtan tehetünk a szalonna kisütésekor hozzá pluszban egy kis kanál sertészsírt.
De a növényi olajokat inkább ne használjuk, mert a növényi olaj mellett a pörcös zsír íze fura lesz.
A sertésszelet elkészítéséhez választhatunk tarját, combot, lapockát, felsált vagy akár karajt is. Attól függően, hogy a szárazabb vagy a zaftosabb húsokat részesítjük előnyben.
A rövidkaraj, a felsál, a comb, és a lapocka szárazabb, míg a tarja, az oldalas, a nyaka húsa és a hosszúkaraj zaftosabb.
Ha szeretnénk, hogy a húst rendesen átjárja a só és a bors, érdemes a sütés előtt 6-8 órával hamarabb előkészíteni a húst.
A felhasznált gomba lehet csiperke, laskagomba, vargánya vagy bármilyen más ehető gombából. Amiket akár keverhetünk is egymással, ha valami különleges alkalomra készítjük el a bakonyi sertésszeletet.
Fontos: a természetben gyűjtött gombát mindig ellenőriztessünk le gombaszakértővel!
Ha gombakonzervet használunk, a konzerv levét szűrjük le, s a fűszerpaprika hozzáadása után adjuk hozzá az elősütött húsok mellé. Rengeteg ízanyag kerül így bele a végeredménybe, mivel a gomba ízét magába fogja szívni a hús.
A bakonyi sertésszelet ízesítése
Ha szeretjük a csípősebb, erősebb karakterű ételeket, nyugodtan tehetünk a mártásba kevés borsot (feketét, fehéret vagy tarkát) vagy csípős paprikakrémet, fűszerpaprikát.
Tipp: A csípős íz hozzáadásakor inkább kétszer keveset adjunk hozzá, mint egyszerre túl sokat. A sokféle fűszer az erős, csípős íz hatását felerősítheti még kisebb mennyiség hozzáadása esetén is.
Ha viszont nem annyira szeretjük az erős ételeket, lágyíthatjuk a bakonyi sertésszelet ízvilágán azzal, hogy a hússzeleteket őrölt fehérborssal vagy tarkaborssal fűszerezzük az elején.
Tipp: A habarás elkészítéséhez, ha lisztérzékenyek vagyunk, használhatunk kukoricából vagy krumpliból készült keményítőt is. Avval is könnyedén be fog sűrűsödni a tokány.
Ha kifőtt tésztát szeretnénk köretnek, akkor az lehet kagylótészta, szélesmetélt, csigatészta, szarvacska, fusilli, penne vagy farfalle is.