A darált húsos rakott krumpli receptje főtt krumplival, hagymával, besamel mártással és trappista sajttal, az elkészítés részletes leírásával.
Sokféle változata révén nem igazán lehet megunni, s nem mellékesen még laktató is. Ugyan nem egy diétás étel, de egy hideg téli estén igazán jó tápanyag utánpótlás.
Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a darált húsos rakott krumplit. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.
Darált húsos rakott krumpli recept
Eszközök
- 2 literes fazék
- nagyobb serpenyő
- Nagyobb méretű, magas falú tepsi vagy jénai
- kisebb serpenyő
A recept hozzávalói
- 1 kg krumpli
- víz (a krumpli főzéséhez)
- 1 fej vöröshagyma
- 2 evőkanál napraforgóolaj (lehet zsír is)
- ½ kg darált hús
- só (ízlés szerint)
- bors (ízlés szerint)
- 2 teáskanál fűszerpaprika
A besamel mártáshoz
- 5 dkg vaj
- 2 evőkanál liszt
- 2,5 dl tej
- 2 dl tejföl
- 1 db tojás sárgája
- 20 dkg trappista sajt
Az elkészítés lépései (részletesen)
- A hagymát megpucoljuk, s apró kockákra felvágjuk.
- A krumplit alaposan mossuk meg, majd héjában, sós vízben főzzük forrástól számított 10 percig.Fontos, hogy ne essen szét a krumpli, inkább legyen egy picit kemény.
- Olajon (vagy zsíron) elkezdjük a hagymát pirítani. Amikor a hagyma kezd üvegesedni, hozzáadjuk a darált húst, és alaposan átkeverjük, hogy a darált hús minél kisebb darabokra szétessen.
- Amikor a hús kezd kifehéredni, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk fűszerpaprikával, s még egyszer átkeverjük az egészet.Kis vizet adva hozzáadva fedő alatt 10 percig pároljuk a húst, időnként megkevergetve.
- Amikor a krumpli ideje lejárt, leszűrjük a vízét egy fedővel, majd a krumplit meghámozzuk, és félcentis karikákra vágjuk.
- Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal (lehet zsírral is), majd felváltva krumplit és az elkészült darált húsos szószt egymásra rétegezünk.Fontos: az alsó és a felső réteg krumpli legyen.
- A sütőt bekapcsoljuk, 180 fokra előmelegítjük.
Besamel mártást készítése
- Vajat kisebb serpenyőbe felmelegítünk, s lisztet beleszórva picit megpirítjuk.
- Amikor a liszt kezd barnulni, felöntjük tejjel, sózzuk és felforraljuk.
- Amikor elkezd forrni, lehúzzuk a tűzről, s adjuk hozzá a tejfölt, a tojássárgáját és a reszelt trappista sajt felét.
- Az elkészült besamel mártást a krumpli tetejére öntjük, s annak tetejére rászórjuk a reszelt sajt másik felét.
- Az előmelegített sütőbe az egészet berakjuk, s 25-30 perc alatt készre sütjük.(A sütés első felében lehet rajta alufólia, hogy a sajt ne égjen meg.)
Tippek és tanácsok a darált húsos rakott krumpli elkészítéséhez
A darált húsos rakott krumpli elsősorban a húsos részt változtatásával lehet sokszínű:
- Teljesen más lesz az egész étel íze, ha zsíros húsból készül hozzá a darált hús, mintha szárazabb húsból, például pulykamellből készül.
- A húsos ragut is csinálhatjuk kicsit zsírosabbra, mint a receptben van.
- Tehetünk hozzá 1-2 gerezd fokhagymát is megpucolva és fokhagymanyomón áttörve.
- S tehetünk a fűszerpaprikából egy keveset is az ételre
Másrészt a besamel mártást is meg lehet bolondítani pár apró fogással:
- egy kis szerecsendiót adunk hozzá;
- füstölt sajtot használunk az elkészítéséhez (például karavánt);
- tejföl helyett kevés tejszínt adunk hozzá.
Ha szeretjük, a húsos rétegekre egy-két főtt tojást felkarikázva plusz rétegként még rátehetünk. Hasonlóan ahhoz, ahogyan a klasszikus rakott krumplit is össze szoktuk állítani.
Tipp1: Aki nem szereti a sült hagyma ízét, az a zsiradékhoz kevés vizet adva meg is dinsztelheti a hagymát. Ugyan úgy ki fog sülni üvegesre, csak az íze nem lesz annyira intenzív.
Ha viszont szeretjük a sült hagyma ízért, nyugodtan tovább süthetjük a zsiradékban egy kicsit, hogy megbarnuljon.
Tipp2: Tipp: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.
Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chiliport esetleg Cayenne borsot.
Ha elkészítetted a fenti recept alapján a darált húsos rakott krumplit, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.
- Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
- Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.