Brassói aprópecsenye

Brassói aprópecsenye recept sertéscombból, sült krumplival, sóval, borssal, majoránnával és őrölt köménnyel, az elkészítés pontos lépéseivel.

Mindezt úgy, hogy az elkészített sertéspörkölt szaftjában hagyjuk kicsit állni a kockára vágott sült krumplit, hogy azt magába szívja.

Először megnézzük, hogyan lehet egyszerűen és gyorsan elkészíteni a brassói aprópecsenyét. Majd megnézzük azt is, hogyan lehet változatosabb, ízletesebb és tartalmasabb ételt varázsolni belőle.

brassói aprópecsenye

Brassói aprópecsenye recept

A brassói aprópecsenyéhez a hagymát, a fokhagymát, a paprikát, a paradicsomot és a sertéscombot felaprítjuk.
Zsíron megpirítjuk a hagymát, majd amikor a hagyma elkezd üvegesedni, hozzáadjuk az áttört fokhagymát is.
Hozzáadjuk a felkockázott sertéscombot is, és fehéredésik sütjük, rendszeres kevergetés mellett.
Amikor a sertéshús kifehéredett, hozzáadjuk a paradicsomot és a paprikát és a fűszereket. Majd alaposan felöntjük vízzel az egészet, hogy az összes alkotóelemet ellepje, s fedő alatt puhára főzzük a húst.
Míg fő a pörkölt, a krumplit megpucoljuk, felkockázzuk s bő olajban kisütjük.
Amikor a hús megpuhult, s besűrítettük a szaftját, a pörkölthöz hozzákeverjük a kisült krumplit.
Majd hagyjuk a krumplinak, hogy még melegen magába szívja a sertéspörkölt szaftjának egy részét.
A brassói aprópecsenye hozzávalóinak pontos mennyiségeihez, a recept részletes leírásához, és hozzá kapcsolódó gyakorlatias tippekhez görgess tovább!
Előkészítési idő 20 perc
Főzés idő 1 óra 30 perc
Összes idő 1 óra 50 perc
Fogás Főétel, pörkölt
Konyha Magyar
Tálalás 4 főre

Eszközök

  • fokhagymanyomó
  • nagyobb lábos
  • nagyobb serpenyő
  • nagyobb tál

A recept hozzávalói
  

  • 60 dkg krumpli
  • 60 dkg sertéscomb
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál zsír
  • 1 teáskanál fűszerpaprika
  • 1 db TV paprika
  • 1 szem paradicsom
  • 1 kávéskanál őrölt bors
  • 1 teáskanál
  • 1 kávéskanál köménymag (őrölt)
  • 1 teáskanál petrezselyemzöld (púpozott)
  • 1 teáskanál majoránna
  • 1 liter víz
  • 4-5 dl napraforgóolaj (a krumpli kisütéséhez)

Az elkészítés lépései (részletesen)
 

  • A brassói elkészítését a krumpli meghámozásával kezdjünk, s centis kockákra vágjuk fel.
    A krumplit a kisütésig vízbe tesszük, hogy ne feketedjen meg.
  • A vöröshagymát és a fokhagymát megpucoljuk.
    A vöröshagymát apró kockákra vágjuk, a fokhagymát áttörjük fokhagymanyomón, vagy lereszeljük apró lyukú reszelőn.
  • A paradicsomot és a paprikát megmossuk, és apró darabokra felaprítjuk.
  • A sertéscombot centis kockákra vágjuk fel.

A pörkölt alap elkészítése

  • A felaprított hagymát üvegesre pirítjuk a felmelegített zsíron, folyamatos kevergetés közben.
  • Amikor már üveges a hagyma, hozzátesszük a megzúzott fokhagymát is, s jól elkeverjük, hogy egy picit az is megpiruljon.
  • Ezután hozzáadjuk a felkockázott sertéscombot, s fehéredésig pirítjuk.
  • Amikor a hús kifehéredett, a lábost lehúzzuk a tűzről, s hozzáadjuk a megzúzott fokhagymát és a pirospaprikát is.
    Jól elkeverjük a őket a hússal, hogy egy picit az is megpiruljanak.
  • Majd hozzákeverjük a paradicsomot és a paprikát is, hogy picit lehűtse a lábos tartalmát (elkerülendő a paprika megégését).
  • Ezek után az egészet megsózzuk, megborsozzuk, petrezselymet, majoránnát és őrölt köménymagot adunk hozzá, s még egyszer az egészet alaposan átkeverjük.
  • Végül a pörkölt alapot jó sok vízzel felöntjük, hogy a végén bőséges szaftja legyen a sertéspörköltnek.
    Bő egy óráig főzzük, időnként ellenőrizve, hogy van-e elég lé a húson.

A krumpli kisütése

  • Amikor a pörkölt alap elkezd főni, a krumplin lecseréljük a vizet.
  • Majd egy nagy serpenyőben az olajat felmelegítjük 180 fokra.
    Fontos, hogy az olaj jó forró legyen, mert különben a krumpli nem sül át rendesen, s belül nyers marad.
  • Ezután a krumplit kivesszük a vízből, hagyjuk lecsepegni, s a felforrósított olajba tesszük úgy, hogy az olaj a krumplit teljesen befedje.
    8-10 perc alatt aranybarnára sütjük, párszor átforgatva a krumplit.
  • Amikor a krumpli kezd már barnulni, kivesszük az olajból, hagyjuk az olajat lecsepegni róla.
    Majd egy nagyobb - szalvétával bélelt - tálba tesszük, hogy a felesleges olajat leitassuk.
  • Amikor a sertéscomb megpuhult, vegyük le a lábos fedelét, s hagyjuk, hogy a pörkölt leve besűrűsödjön.
  • Amikor a pörkölt szaftja besűrűsödött, elzárjuk a tűzhelyet, s a pörkölthöz hozzákeverjük az elkészült sült krumplit.
    Az összekeverés után 8-10 percig hagyjuk állni az elkészült brassóit, hogy a sült krumpli beszívja a pörkölt szaftját.
  • Káposztával, csalamádéval vagy ecetes uborkával tálaljuk.
A recept jellemzői ebéd receptek, gluténmentes, laktózmentes ételek, tojásmentes, vacsoraötletek

Tippek és tanácsok a brassói aprópecsenye elkészítéséhez

A brassói aprópecsenye elkészítése kapcsán pár dologra érdemes odafigyelni.

Az első pont a krumpli fajta kiválasztása. Érdemes elsősorban „A” jelű, sütnivaló krumplit választani, mert a „B” és a „C”  jelű krumpli több keményítőt tartalmaz, amitől a kisült krumpli állaga grízes lehet.

A második pont a krumpli megpucolása. Mindenképpen vágjuk ki a pucolásnál a megzöldült vagy megfeketedett részeket, különben a kisült krumpli keserű lesz.

A harmadik pont a krumpli darabolása. Mindenképpen kockára vágjuk fel a krumplit, különben a sült krumplit nehezen lehet majd összekeverni a pörkölttel. A szalmakrumpli hosszabb darabjai könnyedén összetörnek a keverés hatására, s nem lesz a végeredmény igazán vonzó.

Másrészt a brassói ízéhez a sült krumpli zaftos belső ízvilága is hozzátartozik, ami nélkül a végeredmény nem lesz az igazi.

Brassói változatok

Tipp1: A brassói aprópecsenye pörkölt alapját nem csak sertéscombból készíthetjük el, hanem karajból, lapockából vagy akár oldalasból is.

Sőt, a brassói aprópecsenyét csirkemellből is elkészíthetünk, habár a hozzávalók arányait érdemes picit megváltoztatni.

Tipp2: Aki nem szereti a sült hagyma kesernyés ízét, az a zsiradékhoz kevés vizet adva meg is dinsztelheti a hagymát a pörköltalaphoz. Ugyan úgy ki fog sülni üvegesre, csak az íze nem lesz annyira intenzív.

Ha viszont szeretjük a sült hagyma ízért, nyugodtan 2 fej hagymát is felvéghatunk a pörkölt alaphoz. Illetve azt is megtehetjük, hogy a zsírban egy kicsit tovább sütjük a hagymát, hogy megbarnuljon.

Tipp3: Ha nem szeretjük a fokhagyma intenzív ízét, használhatunk fokhagymaport vagy őrült fokhagyma granulátumot is.

Amire figyelni érdemes odafigyelni a szárított fokhagyma felhasználásakor, hogy nem szabad megpirítani. Éppen ezért csak a többi fűszerrel együtt adjuk a pörköltalaphoz, közvetlen a vízzel való felöntés előtt.

Viszont a fokhagyma ízét semmiképp se hagyjuk ki a brassóiból, mert nélküle a brassói nem lesz igazán brassói.

Tipp4: Ha nem szeretjük az intenzíven borsos ízeket, őrölt fekete bors helyett használhatunk őrölt fehér- vagy tarkaborsot is.

Ha viszont szeretjük az erőset, nyugodtan hozzáadhatunk a pörkölt alaphoz a vízzel felöntés után egy hegyes erős paprikát is. Vagy némi csípős paprikakrémet, chiliport esetleg Cayenne borsot.

Tipp5: Ha friss petrezselyemzöldet használunk, akkor azt apróra vágás után két fele oszthatjuk.

Az egyik felét belefőzhetjük a pörkölt alapba, míg a másik felével a tálaláskor használhatjuk fel, a tányérokat megszúrva a friss petrezselyemmel.

Ha elkészítetted a fenti recept alapján a hagyományos brassói aprópecsenyét, akkor kérlek gyere vissza az oldalra, s lentebb görgetve egy hozzászólásban oszd meg a tapasztalataidat.

  • Egyrészt azért, hogy tudjam, másoknak is ízlik-e az, ahogyan főzök.
    • Másrészt azért, hogy kiderüljön, ha valahol elírtam a mennyiségeket vagy nem világos (egyértelmű) a recept leírása.

Jó étvágyat a brassói aprópecsenyéhez!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Recept értékelése